Inkább véres, mint vicces a Foo Fighters horrorvígjátéka

Persze azért nem lett rossz a Studio 666 című mozi, csak kicsit hosszúra sikeredett.

Dave Grohl és csapata nem csupán az elmúlt 25 év egyik legnépszerűbb, de az egyik legjobb humorú rockzenekara is, akikről süt, hogy tényleg nagyon bírják egymást, ami sikerük egyik titkaként is felfogható. Ráadásul nekik köszönhetjük minden idők legviccesebb modern rock videóklipjeit, elég csak a Learn to Fly vagy a Breakout című klasszikusokra gondolnunk, amelyekben néhány perc erejéig színészi, elsősorban komikusi képességeiket is megcsillogtatták.


Idén pedig egy egész estés moziban is megcsodálhatja őket a nagyközönség: az amerikai rajongók már február 25-én megtekinthették a Studio 666 című horrorvígjátékot, hozzánk pedig most érkezett meg az alkotás, ami

július 21-étől mindössze egy héten át, kizárólag a Cinema MOM moziban látható Budapesten.

 


A forgalmazó Pannonia Entertainmentnek köszönhetően nekünk már a premier előtt lehetőségünk volt megnézni Dave Grohlék filmjét, úgyhogy figyelem: spoileres kritikánk következik.

Én személy szerint amennyire gyűlölöm a Nirvanát, annyira bírom a Foo Fighterst, és semmi kétségem nincs afelől, hogy előbbi megszűnése a lehető legjobb dolog volt, ami Dave Grohllal valaha történhetett. Ugyanis habár az már korábbi csapatában is kiderült róla, hogy remek dobos, azonban az, hogy mennyire jó dalszerző és milyen kiváló zenekarvezető, illetve frontember, csak akkor vált egyértelművé, amikor 1994-ben megalapította jelenlegi bandáját. Egy zeneileg nagyon nyitott és tájékozott zenészt, valamint egy végtelenül szimpatikus figurát ismerhettünk meg benne akkor, amikor előlépett a dobok mögül és természetesen Kurt Cobain árnyékából.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Első lemezüket még teljesen egyedül rögzítette, majd szép sorjában maga mellé vette azokat a zenészeket, akikkel a mai napig is együtt muzsikál. És mivel ennek már nagyjából 25 éve, így bátran kijelenthetjük, hogy Dave tényleg biztosan egy tök jó arc, akivel öröm lehet együtt dolgozni.

Grohl kreativitását mutatja többek közt az a rengeteg side project, amiben az évek során vendégeskedett, illetve a tavaly megjelent önéletrajzi memoárja is, de a szóban forgó Studio 666 című film forgatókönyve is az ő alapötlete alapján íródott meg.

Forrás: Pannonia Entertainment


És noha meglehet, hogy Dave a Nirvana soraiban az alternatív rock egyik emblematikus figurájaként vált világsztárrá, a Foo Fightersben hamar kiderült róla, hogy jóval több mint az a cinikus dobos, akinek a seattle-i bandában mutatta magát. Grohl ugyanis - amellett, hogy tényleg az az undergroundból jövő arc, akit a Nirvanában megismertünk - valójában egy ízig-vérig tradicionális rock figura, aki imádja a ’70-es évek rockbandáit és úgy általánosságban a heavy metal zenét. Ezt pedig azért fontos kiemelni, mert a grunge műfaj dominanciájának idején utóbbi valódi szitokszónak számított, és egyenesen ciki volt, ha valaki gitárszólókat játszott, és a rock-vagy metal zenét a konvencionális oldalról merte megközelíteni.

Így, ha belegondolunk, több mint ironikus, hogy a hagyományos rock zenét kivégző Nirvana dobosa később a világ vezető stadionrock bandájának frontembere lett, aki nyíltan hangot ad annak, hogy odavan a klasszikus rock-és heavy metal zenéért. És azért a korszakért, amely során nem egyszer történt meg, hogy egy-egy rockbanda főszereplésével tévé-, illetve mozifilmeket is készítettek, melyekben a zenészek saját magukat alakították.

A legalapvetőbb és legkoraibb példa, a The Beatles több mozija mellett többek közt ilyen volt a KISS, a Slade vagy a Ramones kultfilmje is, azonban az MTV megjelenésével ez a trend alábbhagyott, hiszen az első számú képi formátummá a videóklip vált. A ’80-as évektől kezdve ugyanis már nem volt szükség arra, hogy a bandák egész filmeket leforgassanak, sokkal fontosabb és hasznosabb volt egyre több zenei videóval jelen lenni a világ első 0-24-es zenei csatornájának képernyőjén.

Dave Grohl azonban gondolt egyet, és BJ McDonnell rendező és Jeff Buhler (Kedvencek temetője), valamint Rebecca Hughes forgatókönyvírók segítségével visszanyúlt ehhez az érához, és egy jó kis csavarral összegyúrta a zenés filmek világát a horrorokéval. Annak is a slasher, illetve a természetfeletti típusú válfajaival, abból a korszakból, amikor olyan alapművek születtek, mint a Halloween, a Péntek 13., az Evil Dead, az Ómen vagy Az ördögűző.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Az eredmény pedig a Studio 666 című mozifilmben materializálódott, amiről már az első róla érkezett hírek idején sejteni lehetett, hogy a zenekar humorát ismerve nem kell majd rémesen komolyan venni. És ez így is van, már az első percekben kiderül, hogy itt bizony nem csak a horror műfajt, de egy önmagát is karikírozó banda alkotásával van dolgunk, akiknek akár csak videóklipjeik kapcsán, ezúttal sem kell a szomszédba menni egy kis baromkodásért.

Tehát papíron stimmelne is minden, azonban ami 4-5 percben rendkívül szórakoztató szokott lenni tőlük, az horror köntösben, közel két órán keresztül már fárasztónak is hathat. Legalábbis én úgy éreztem, hogy kicsi túl lett nyújtva a rétestészta, és hogy kb. 30 perccel rövidebben és feszesebben talán sokkal élvezhetőbb lett volna a Studio 666.

Az alapsztori egyébként nagyon röviden annyi, hogy a Foo Fighters a kereken tizedik nagylemezét készül összehozni, aminek rögzítéséhez stúdióként kibérelnek egy remek akusztikával, azonban hátborzongató múlttal is rendelkező házat a kaliforniai Encinóban, ahol a történet szerint a ’90-es évek elején egy másik zenekar, a fiktív Dream Widow tagjai szörnyű gyilkosságok áldozatai lettek.

Forrás: Pannonia Entertainment


A beköltöző csapat nem halad a lemezzel, mivel Grohlt alkotói válság gyötri, amíg egy nap meg nem szállja a házban lakó démon (a Dream Widow frontemberének szelleme), ami arra készteti, hogy ne egy albumot, hanem egy végtelen hosszúságúnak tűnő, ördögi dalt komponáljon. Dave Grohlék egyébként tényleg a szóban forgó villában vették fel a Medicine to Midnight című stúdióalbumukat, és a felvételek során pattant ki a zenész fejéből a Studio 666 alapsztorija is.

A film egyik sajátossága - hogy bája vagy épp negatívuma, azt döntse el mindenki maga - hogy nagyrészt a zenekar tagjai szerepelnek benne, akik bár kiváló muzsikusok, színészként a legjobb szándékkal is maximum aranyosnak nevezhetőek. Bár Dave Grohl láthatóan lubickol a gonosz által megszállt önmaga alakításában, a többiek közül talán Pat Smear gitáros és Rami Jaffee billentyűs karaktere kapta a legtöbb identitást, a többiek - a márciusban elhunyt Taylor Hawkins kivételével - pont annyira erős egyéniségek, amennyire a való életben a zenekarban is. Vagyis nem túlságosan.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Sorsuk ezáltal - na, meg persze a műfajból adódóan is - tökéletesen borítékolható, ahogyan az egész film is teljesen kiszámítható, és leginkább zenés poénok, illetve tipikus horrorklisék gyűjteménye. A gyilkolászós jelenetek egyébként szerintem teljesen jól sikerültek, abszolút hozzák a műfaj kötelezőit, s bár én nem vagyok szakértő, talán slasher rajongó szemmel sem okoznak csalódást. Kivéve talán Taylor Hawkins utolsó jelenetét, ami a történtek fényében meglehetősen morbidnak hat, persze a forgatás során természetesen még senki nem tudhatta, hogy nem sokkal a bemutató után szörnyű tragédia éri majd a csapatot.

Forrás: Pannonia Entertainment


A humoros részek egyébként néhol tök jól működnek (Pearl Jam-pacsi, L# hangnem), néhol viszont kissé erőltetettek (kapzsi menedzser, groupie szomszédasszony), de minden bizonnyal az volt a cél, hogy egy teljesen sztereotipikus egyveleget kapjunk egy rock and roll film és egy darabolós horror összeolvasztásából. Ez pedig kétségtelenül sikerült is.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

A valódi színészek - például az ingatlanos bőrébe bújó Leslie Grossman vagy a rocker ételfutárt alakító Will Forte - viszont kitűnőek, nagyon jól hozzák az általuk megformált karaktereket. És óriási húzás volt az olyan sztárokat is bevonni egy-egy cameo szerep erejéig, mint a hangmérnököt játszó horrorlegenda, John Carpenter, a technikusként feltűnő Slayer-gitáros, Kerry King vagy az álomjelenetben megjelenő Lionel Richie.

Ami viszont a film egyértelműen pozitív hozadéka, az a baromi jó zene. Persze, egyszerű lett volna Foo Fighters-dalokkal telepakolni a mozit, Grohl azonban inkább megálmodott egy fiktív metal zenekart (Dream Widow), és szinte egymaga összehozott "nekik" egy egész lemeznyi thrash/black/sludge metal hatásokból építkező dalcsokrot. Mindez egy album formájában márciusban napvilágot is látott, és akinek eddig egy csepp kétsége is volt afelől, hogy Dave Grohl mennyire true metal arc, annak most minden bizonnyal eloszlanak az aggályai ezzel kapcsolatban.


Tehát hogy összességében milyen is a Studio 666? Pont olyan, amilyenre számítottunk:

egy véresen komolytalan, zenés agymenés, ami azonban egy kicsit hosszabb lett, mint kellett volna.


Mindenesetre Foo Fighters-rajongóknak kötelező, rockzene kedvelőknek és horror fanoknak pedig mindenképpen ajánlott darab.