A szegény ember Jack Bauere egész tisztességesen hozza a mindenkit felszecskázó terrorelhárítót, csak kérdés, mennyire veszi be a nézők gyomra az újramelegített lecsót.
Ez a nap is eljött: a Fox csatorna levetítette az első olyan 24-epizódot, amiben nem Jack Bauer harapta át a konspiráló terroristák gigáját. De talán nem is akkora baj, hogy Kiefer Sutherland szögre akasztotta végre a pisztolytáskát, hiszen 2001 óta ugrált a tévében az ügyeletes világmegmentő szerepében. Ezalatt kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen nyolc és fél évadot nyomott végig a terrorelhárításnál dolgozó Bauer ügynökként, ám az eleinte még hihetetlenül izgalmas, osztott képernyős, óravisszaszámolós zúzás a vége felé már nagyon ellaposodott.
9-10 évad alatt persze a legfényesebben csillogó, pénznyomda franchise is elkopik, nem véletlenül kezdik már unni maguk a képregénygeekek is a kéthavonta mozikba kerülő képregényfilmeket. De ahogy Hugh Jackman sem fog már többé adamantium karmokkal rosszfiúkat kaszabolni, Kiefer Sutherland is elköszönt a 24-től. Persze azért producerként ott bábáskodott a feltámasztott 24-nél is.
A 24: Legacy (itthon: 24: Újratöltve) nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol a 2010-ben véget ért nyolcadik évad leejtette. A Counter Terrorist Unit, vagyis az Egyesült Államok titkos terrorelhárító ügynöksége él és virul. Sőt, ereje teljében van, mivel épp most likvidáltak az ügynökeik néhány veterán Ranger segítségével egy közel-keleti önkényurat és a halálbrigádját.
Az akcióban részt vevő katonák leszereltek, és hazatértek, hogy békés családi életet élhessenek egy álmos kertvárosban, az akciót levezénylő CTU-igazgatónő (Miranda Otto) érdemei elismeréseképpen magas rangú állami kitüntetést kap és ünnepélyesen nyugdíjba vonul, hogy végre teljes gőzzel a férje, Donovan szenátor (a Star Wars-filmekből és Az elnök embereiből ismerős Jimmy Smits) elnöki ambícióit segítse. Naná, hogy semmi sem alakul tökéletesen, és az idilli hangulatot nagyjából az másfeledik percben szétzúzza egy jól irányzott fejlövés!
A sorozat szinte az elejétől a végéig maximum fordulatszámon pörög, ahogy a szokásos 24-es dramaturgiát előkészítve elmeséli egy szokatlanul rázós nap első óráját. A szegény ember Jack Bauerére, Corey Hawkinsra nem lehet semmi panasz, teljesen jól hozza a fiatal háborús hőst, Eric Cartert, aki egyik pillanatban még a feleségével romantikázik a szép kertes házukban, a következőben viszont már véres atlétatrikóban hajítja bele a vitrines szekrénybe a rájuk támadó terroristákat, mint valami fekete Bruce Willis! (A srácra egyébként érdemes lesz figyelni, mivel sorra zsákolja be a jobbnál jobb szerepeket: a Walking Dead után az új King Kongba is bekerült, és ő volt a fiatal Dr. Dre a hiphoplegendákról szóló Straight Outta Comptonban.)
A terroristák ugyanis módszeresen elkezdik levadászni a főnökükkel végző, és a főhadiszállásukról egy-két dolgot meglovasító Rangereket, és közben persze kiderül, hogy a CTU-nál sem mindenki patyolat tiszta lelkű: lepaktált az ellenséggel és valami nagy disznóságra készül. Carter tehát nemcsak, hogy bajtársak nélkül maradt, de egykori kenyéradói közül is csak a leköszönő igazgatónőben bízhat, akinél már csak idő kérdése, meddig lesz jó a belépőkártyája, és mikortól nem tudja használni az egész világot 0-24 órában pásztázó, drónos-műholdas megfigyelőrendszert.
Nagy kérdés persze, hogy az életéért harcoló veterán és a távozása másnapján rögtön nemzetellenes összeesküvésbe botló kémfőnök családja mennyire fogja tolerálni, hogy élete párjának már megint a haza az első, és lehet, hogy feleslegesen terített a vacsoránál két főre...
A 24: Örökség első része tehát ügyesen viszi tovább a korábbi 24-évadok terrorellenes harcát, és pont jó arányban mixeli össze a Bourne-filmekből ismerős, szűk szobabelsőkben lenyomott verekedéseket az X-akták kormányszintű, titkos összeesküvéseivel. Kérdés persze, hogy erre mennyire lesznek vevők a nézők hosszú távon, hiszen ilyen témában ezer meg egy film és tévésorozat született már az elmúlt évtizedekben, és a pilot nagy meglepetésnek szánt fordulatait bárki kitalálhatja előre, aki már látott néhány 24-epizódot vagy modern kémfilmet.
Az új 24-ben sajnos nemcsak hogy nem látom a korszakos klasszikust, de egyre elkeserítőbb az a tendencia, hogy a Halálos fegyvertől kezdve a McGyveren át a Kiképzésig minden régi sikert újramelegítenek Hollywoodban, mint valami fagyasztóba rakott lecsót.
Ítélet: 6/10
