Barátok közt / 2077-2078.

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar filmsorozat

Értékelés:

3026 szavazatból
Szerinted?

A műsor ismertetése: A Berényi család és környezetének hétköznapi történetei nap, mint nap.

Több évtizeddel ezelőtt egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg és "bürokratikus" intézmény gondjaira hagyták őket.

Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni.

Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították.

A baleset után a "barátok" legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig - új vezetővel az élén - munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Berényi Miklós
Dr. Balogh Nóra
Berényi Attila
Illés Júlia
Szentmihályi Zsófia
Bartha Zsolt
Kertész Vilmos
Holman Hanna
Fekete Luca
Bokros Gizella
Fekete Bözsi
Bartha Krisztián
Nagy Tóbiás
Berényi Ágnes
Schneider Róbert
Berényi Balázs
Novák László
Nádor Kinga
Kertész Géza
Berényi Claudia
Fekete Szabolcs
Berényi Bandika
Bokros Linda
Illés Vanda
Berényi András
Szilágyi Andrea
Stella Kovácova
Kertész Magdolna
Holman Valter
Berényi Zsuzsa
Berényi Dani
Berényi Kata
Bencsik Márk
Egresi Tóni
Harmathy Emma
Kertész Botond
Kertész Mónika
Mátyás Ildikó
Mátyás Richárd
Novák Csaba
Szentmihályi Szilvia
Szentmihályi Gábor
Szilágyi Pál
Temesvári Gitta
Balassa Imre
Szilágyi Tamás
Szilágyi Lóránt
Novák Éva
Szentmihályi György
Hoffer József
Hoffer Eszter
Hoffer Mihály
Berényi Ákos
Csurgó István
Kozák Luca
Fenyvessy Sándor
Berényi Ágnes/Kocsis Bernadett
Szokolai Albert
Sztojcsevics Míra
Radnics Szabolcs
Petrovics Virág
Juhász Gabi
Huszti Mirkó
Sípos "Satöbbi" Tibor
Nagy Krisztina
Somogyi Levente

Játszási időpontok

  • 09:35
  • 10:05
  • 10:40
  • 11:10
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:45
  • 10:15
  • 10:45
  • 11:15
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:55
  • 10:30
  • 11:00
  • 11:30
  • 20:00
  • 20:30
  • 21:15
  • 21:45
  • 09:55
  • 10:25
  • 11:00
  • 11:30
  • 20:00
  • 20:30
  • 21:15
  • 21:45
  • 09:45
  • 10:15
  • 10:45
  • 11:15
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:35
  • 10:05
  • 10:35
  • 11:10
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:40
  • 10:10
  • 10:40
  • 11:10
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:40
  • 10:10
  • 10:40
  • 11:10
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:25
  • 09:55
  • 10:25
  • 11:00
  • 20:00
  • 20:35
  • 21:15
  • 21:50
  • 09:55
  • 10:30
  • 11:00
  • 11:30
  • 20:00
  • 20:30
  • 21:15
  • 21:45
  • 10:10
  • 10:40
  • 11:10
  • 11:45
  • 20:00
  • 20:30
  • 21:15
  • 21:45

Hozzászólások

Szerinted?
a.dani0227@gmail.com máj. 08. 23:29:39 Előzmény toria93

Magassarkúban sem dolgoznak a pincérek magassarkúban napi több km-t sétálni 8-10 órán át , ráadásul a botlás veszélye is nagyobb.


10/10
toria93 máj. 08. 22:22:45 10/10
Irigylem Kingát. Vendéglátásban így ráérni beszélgetni, mások magánéletével foglalkozni. 😅 Ez már túlmegy a "vendégért mindent" szlogent .Megnézném melyik pincér merné ezt megtenni😅 első nap úgy vágnák ki, mint macskát ....
3/10
Kuttyánszki máj. 08. 20:16:05 3/10

Miki eddig egy árva szóval nem említette a gyanusítgatóknak, , hogy meg sem tudta találni a Maját! Akkor hogy lökte volna a Dunába?!


3/10
Kuttyánszki máj. 08. 20:10:52 3/10 Előzmény Mbappe
"Remélem repül a béka fejével."
Béka??? Ez "érdekes." Le:gyünk tárgyilagosak: ő (D. Anita) a legszebb a M.K. téri felhozatalból. Pont, mert nem az a tucat- csinibaba. (Nem az alakról va szó, csak arc, fej)
:)
a.dani0227@gmail.com máj. 08. 14:13:32 Előzmény Mbappe

Bamba detektívnek se jó. 2-es metróban volt, Blaha vagy Keleti kijárat. De, hogy egy ellenőrt nem lehet egy köteg bankóval megvesztegetni? Nehezen hiszem.


Mbappe máj. 08. 13:44:18
Ez a Soma sztori is egy nagy nulla. Kb le se tojná Zsót meg a bagázst. -.- Végre Zsoltifiú beszólt Kingának. Ideje volt. xD
Mbappe máj. 08. 13:41:20
Maja a Dunába fulladt. Azt hogy? 🤣 Pandácska hogy csodálkozik, mert Májki okádik az érintésétől. 🤮Remélem repül a béka fejével. Laci ahogy ült a kocsiba, mint egy málészájú, az mindent vitt. 🤡 Bamba az alujáróban. 😂 Tildának járna egy légycsapós nyakas. 😵‍💫🥴
6/10
Libamajaskenyer máj. 08. 07:03:43 6/10 Előzmény grizlee13
Oh ennek a mostani fiataloknak 6-7 pasi vagy nő megvan egy hétvége alatt is. Szóval ez nem sok szerintem 😀
Az viszont igen, hogy egy lépcsőházban kavar mindenki mindenkivel 😀
grizlee13 máj. 07. 22:26:33 Előzmény Kuttyánszkikutya
Hát igen de szerintem Kata se volt több anno mikor Gézával hempergett. Vagy a régi Tildácska . Ezt én sem értem hogy engedték meg nekik amúgy.
Kuttyánszkikutya máj. 07. 22:15:27 Előzmény grizlee13
Hát akkor meg főleg nagyon durva!
Kuttyánszkikutya máj. 07. 22:12:08 Előzmény grizlee13
És főleg: nagyon elhúzzák a fárasztó nyavalygását🙄
grizlee13 máj. 07. 21:24:01 Előzmény a.dani0227@gmail.com
Pl múltkor a szomszédokra bízta Timikét, mert Mikinek mondta a telefonba.
a.dani0227@gmail.com máj. 07. 21:07:46

Mikor Noémi Kangyalra ment meglátogatni azt a fát, aminek Tóni nekihajtott, akkor 310 ft-ért vett diákjegyet Budapestről. 2007-ben egy 15 km-es diákjegy 125 ft volt, vagyis kb. úgy 40 km lehet Kangyal. Nóra mégis feljön Bp-re és szállodába megy. Hol van közben Timi?
Miki jól helyretette, hogy majd bíróságra megy ha továbbra sem engedi, hogy lássa. Ezt kéne tennie
már régesrég, a végén Nóra könyöröghetne láthatásért Mikinek, mert kb. Nílus nagységú bűnt lehetne felhozni ellene, kezdve, hogy kétszer is szó nélkül lelépett mindent hátrahagyva, másodszor úgy, hogy a nevelt fiát is mint egy csomagot otthagyta, aztán felé se nézett egy évig, sőt azt se mondta meg hol lesz, sosem látogatta, beszélt vele stb. Többször magára hagyta a gyereket, mikor Bp-re mászkál fel napokra stb.


a.dani0227@gmail.com máj. 07. 21:01:27 Előzmény grizlee13

Eleve hülyeség az egész szál. A könyvelőjén kéne levernie azt a büntit, hiszen ha megbüntették az az ő sara, neki kellett volna rendben tartania az adóügyeket, azért fizetik. Másrészt az ilyen büntik egy része eleve csak kamu, kb. bepróbálkoznak hátha beszopja valaki, fellebbezés után elengedik szó nélkül. Ha Laci fellebbez és ügyvéd és könyvelő erősítéssel bemegy a NAV-hoz tárgyalni tuti legalább a felét simán megúszta volna. Többire meg kér részletfizetést. A csődbemenetelt is magának köszönhette. Ha nem tapsolja el az összes megtakarítását a kozmetikai befektetésbe, amihez nem értett, akkor a büntit lazán kifizeti abból. Na meg ha nem sajnáltatja magát és xarik a cégre hetekig utána. Aztán meg hibát hibára halmoz, szó nélkül fizet egy csomagért, amit igazoltan átvettek, merthogy biztos a futárja nyúlta le, igazi lúzer. Aztán rögtön miután egymást érik az elégedetlen ügyfelek min. beduplázza az árakat, amire faképnél lesz hagyva.
Ha meg végképp minden kötél szakad akkor miért nem csődölteti be a céget vagyont kimentve, aztán alapít egy újat, átvesz oda mindenkit majd küld egy körlevelet az ügyfeleknek, hogy ezentúl Novákfutár 2.0 -ként működünk.


grizlee13 máj. 07. 20:11:40
Novák sír hogy nincstelen lett, semmije nincs. Akkor miért kockáztatta meg az adócsalást? Tudta hogy ha lebukik, akkor nincstelen lesz és mindenét elbukja. Akkor meg vállalja a következményeit és ne sírjon hanem menjen tovább. Nagyon gáz ez a Novák a lúzer mentalitásával.
grizlee13 máj. 07. 15:43:12 Előzmény Kuttyánszki
Nem volt nagykorú, mert 2009 augusztusában lett akkor csak 18. Ezek még ilyen 2007 körüli részek.
a.dani0227@gmail.com máj. 07. 14:45:40 Előzmény Kuttyánszki
Gza se semmi, nem is olyan régen még Banyussal meg Apussal ordított főleg Banyussal mikor átment hívatlanul mikor megtudta, hogy Pandával van egy légtérben, hogy legközelebb áramot vezetek a kilincsbe. Mondván és ebben igaza is van mondjuk, hogy az én életem ne szóljatok már bele. De akkor ő milyen alapon osztja az észt az apjának, az is az ő élete
3/10
Kuttyánszki máj. 07. 14:38:11 3/10
Utánanéztem, Vanda (Kardos Eszter) a

a szexjelenet forgatásakor már nagykorú volt, 1991. aug. 3. csak a filmen 15-16 éves. Az másik kérdés, hogy filmszerinti 15 éves gyereknek miért kell ilyen szexjelenetet forgatni.... Na mindegy, ma már még vadabb a helyzet, tudom..



A másik a Vilmos csetelése, hogy milyen sunyi egy alak, közben meg elveszett ember az anyusa nélkül!
Ja, és Vilmosnak nem tűnik fel. hogy megakadt a tú a lemezen:? ezt a keserves bőgést Tilda már egyszer lejátszotta neki Erik miatt.
a.dani0227@gmail.com máj. 07. 14:36:18 Előzmény Kuttyánszki

Ez kb. olyan mint mikor Áki the Horse nyomozott Fenyvesy után, benyúlt egy fiókba és kivett egy papírt és pont azon volt a bizonyíték, biztos fel volt címkézve egy nagy sárga post it cetlivel, engem vigyél el Tálti felirattal.


3/10
Kuttyánszki máj. 07. 14:30:47 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com

Benéz egy fiókba az alatt a fél perc alatt, míg piát hoz a Soma..és persze, azonnal felismeri, mit is lát tulajdonképpen,. mi-micsoda, mivel függ össze, stb..stb.. És persze, hogy minden ott van szem előtt a szobában,....agyam eldobtam ezen!!!, Vártam valami érdekes megoldást, de ez?!.. XD.



Összes hozzászólás